A kezdődő törvényhozási ciklus kérdéseként említette, hogy a kormányoldal „tovább faragja-e" a parlament jogkörét, arra hívva fel, hogy az országgyűlés „kapja vissza méltó rangját", ne tekintsék „törvénygyárnak".
A konferencián László Róbert, a Political Capital szakértője bemutatta a választási rendszerrel kapcsolatos választói ismeretekről, attitűdökről március elején készült tanulmányt, amely szerint a válaszadók csupán 60 százaléka tudta, hogy az országgyűlési választáson két szavazatot adhat le. Egy korábbi, 2009-es kutatáskor ez az arány 72 százalék volt.
A választók nagyobb fele érti, hogy minél nagyobb egy párt, annál inkább felülreprezentálja a választási rendszer. Arra a kérdésre, hogy kinek kedvez a választási rendszer 52 százalék azt válaszolta, hogy a kormányoldalnak, 100-ból csak 16 választó mondta azt, hogy egyik oldalnak sem kedvez a választási rendszer. A kutatás szerint a választópolgárok jelentős többsége nem támogatja, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak. A Fidesz szavazóinak az 56 százaléka támogató, az MSZP és a Jobbik szavazóinak 80 százaléka, a DK szavazóinak 92 százaléka elutasító - ismertette László Róbert.
A tanácskozáson kérdezték az előadókat arról, hogy milyen négy évre számítanak.
Závecz Tibor közvélemény-kutató, a ZRI Závecz Research vezetője „teljesen tartalom nélküli, kiürült" közbeszédre számít és nyugtalanságot vár. A migráció mindent uraló témája szerinte egészségtelenné teszi a társadalmat szociálpszichológiai értelemben. Ha a kormányzat „nagyon keményen tolja ezt tovább" akkor ez nem egy békés társadalom képét vetíti előre, és nagyon messze leszünk, hogy Magyarországon egy polgárosult értékrend uralkodjon - mondta.
Unger Anna politológus, az ELTE oktatója szerint a kétharmaddal „finomra lehet igazítani" újra a választókerületi határokat, az önkormányzati rendszerben lehet változtatásokat eszközölni, továbbá a bírósági rendszerhez is hozzá akarnak nyúlni. Úgy fogalmazott, hogy a „kétharmad zúzására" számít, szerinte a kormány csúcsra járatja majd az idegengyűlöletet. A közjogi rendszer „pofásítása" is meg fog történni szerinte.